Az akkor már újságírói hírnevének zenitjén álló Falk Széchenyivel 1859 októberében került - az utóbbi kezdeményezésére - kapcsolatba, s ettől fogva hetente többször is ellátogatott hozzá Döblingbe. A pszichózisától föltisztuló Széchenyi élete utolsó három-négy évében minden energiáját az önkényuralom elleni küzdelem szolgálatába állította. 1859-60 folyamán (amikor a nemzetközi helyzet alakulása, Ausztria fokozódó európai elszigetelődése a birodalom belső reformjának lehetőségét is elérhető közelségbe hozta) aktivitása valósággal lázas méretűvé vált. 1859 végén és 1860 elején a döblingi gyógyintézetben egyfajta illegális ellenzéki sajtóközpont jött létre, ahonnét a Bach-rendszer ellen agitáló röpiratok és újságcikkek egész sora indult el útjára. Annak a fegyvertársi gárdának, amelyet Széchenyi az abszolutizmusellenes gerillaharc céljára maga köré toborzott, Falk az egyik legtevékenyebb tagja volt. Nemcsak információi és összeköttetései jöttek kapóra Széchenyinek; tanácsait és észrevételeit is gyakran figyelembe vette. E személyes kapcsolat ténye nyilván közrejátszott abban, hogy az Oesterreichische Revue című folyóirat szerkesztője 1866-ban egy Széchenyiről 300 lapnyi munka (amelynek eredeti német szövege egyedül az említett folyóiratban látott napvilágot) volt az első terjedelmesebb Szécheny-életrajz. A mű legértékesebb része a döblingi évekről szóló zárófejezet, amely - minthogy az előzményektől függetlenül önállóan is megállja helyét - a Kor- és jellemrajzok (Bp. 1903) című és Falk visszaemlékező jellegű írásait tartalmazó gyűjteményes kötetbe is bekerült. Ez a rész jelentős hányadában első kézből származó értesüléseken alapul (Falk - vérbeli újságíró módjára - néhány, Széchenyivel folytatott beszélgetésről nyomban azok lezajlása után följegyzést készített magának), de helyet kaptak benne a családtagoktól és kortársaktól származó értékes közlések is. Falk nem ismerhette Széchenyi döblingi tevékenységének valamennyi részletét (így a döblingi időszak leghatalmasabb alkotásának, a később Nagy Magyar Szatíra néven ismeretessé vált, s a császári titkos levéltár mélyéről csak az 1920-as években előkerült monumentális pamfletnek még a létezéséről sem volt tudomása), az elbeszélésből kirajzolódó összkép azonban lényeges vonásaiban helytálló. A szöveget élénkítő frappáns, anekdotikus mozzanatok jó néhány későbbi, szépirodalmi jellegű Széchenyi-ábrázolás invenciózusan hasznosított alkotóelemeivé váltak. Az 1866-ban írt életrajz 1868-ban magyarul is megjelent, Áldor Imre és Vértesi Arnold fordításában, Gróf Széchenyi István és kora címmel. A Kor- és jellemrajzok című gyűjtemény innen vette át a Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála címet viselő zárófejezetet. (előszó)