Korunkban, mondhatni, megszokott jelenség, hogy a zeneszerző elméleti reflexiókat fűz művéhez, előkészíti, felvezeti vagy éppen iskolázza az esztétikai tapasztalatot, vagy kontextualizálja alkotásait. A 19.

században ez jóval ritkábbnak számított; az pedig, hogy egy olyan jelentőségű művészeti életműnek, mint amilyen Richard Wagneré, egyenesen a szerző saját kezűleg írott elmélete nyisson kaput, kifejezetten egyedülálló recepciótörténeti jelenség.

A Wagner műveinek előadásával, befogadásával és értelmezésével kapcsolatos kérdések máig elválaszthatatlanok azoktól a vitáktól, amelyek az elméleti írásaiban vagy az azok kapcsán felvetett fogalmakról

• például a Gesamtkunstwerkről, a végtelen dallamról, a jövő zenéjéről, a zenedrámáról
• szólnak. Ez a kötet Richard Wagner művészetelméleti írásaiból nyújt válogatást a magyar olvasónak. Igyekeztünk olyan szövegeket kiválasztani, amelyeket a gyakorló muzsikus tapasztalatai hitelesítenek, hiszen Wagner szövegei között számos spekulatív természetű írás is helyet kapott. A zürichi években megjelentett elméleti művek többségének (így az Opera és dráma, vagy A jövő műalkotása) célja egy még nem létező művészet elméleti körvonalazása volt. Ezzel szemben az 1870-es években keletkezett, kései zenedramaturgiai írások annak a művésznek a gondolatait és tapasztalatait juttatják kifejezésre a "zenedráma" gyakorlatával kapcsolatban, aki már megalkotta a "jövő műalkotásait". E kései szövegek izgalmas módon lépnek vitába az Opera és dráma meghatározó téziseivel, oly módon, hogy szerzőjük voltaképpen sohasem vonta vissza az abban kifejtett, korábbi meggyőződéseit. E zenedramaturgiai írások mellett az olvasó Wagner két korábbi, nagy jelentőségű és hatású szövegét is megtalálja e gyűjteményben: a szimfonikus költemények 1857-ben keletkezett apológiáját és a karmesteri gyakorlatot talán minden egyéb korabeli írásműnél mélyebben meghatározó esszét a vezénylésről.