Könyvem címével ellentétben a világ akár összefogott is lehetne. Ám a jelent mégis a szétszórtság érzülete uralja. Mert az irodalomban, s megélt történelmünkben is, a sokféleség, ami az együttműködés, az egymást kiegészítő összefogás és épülés motorja lehetne, az egymással szembeni, az egymást kioltó érdekek és indulatok forrásává válik.

Miért és hogyan hullik szét a progresszió, s uralkodik el rajtunk szinte fátumszerűen a szétszóródás, a szétszórtság érzülete, regresszív tapasztalata. Mit kell tennünk, hogy történelmünkben és irodalmunkban a versengés felhajtó ereje érvényesüljön, és ne forduljon önmaga értelmének ellentétévé? Előzményeiből az élő, kriminális devianciaként nem tagadhat ki részeket.

A jelen nem utasíthatja el a múltat. A fájdalmakkal együtt kell mindent vállalnia, még ha kötődni egy választott hagyományhoz fog is. Mert minden a választáson múlik. Hogy annyi sorsszerű és keserű tanulság árnyékában felismerjük-e végre: kultúránk belső egyensúlyának megőrzése mindnyájunk közös feladata.

Írásaimban a szétszórtság okaira egyfajta jövőbeli, utópikus összefogottság reményében keresem a válaszokat.