Schein Gábor tizedik verseskötetét gondolatilag a 2014-ben megjelent Esernyők a Kossuth téren esszékötetéhez kapcsolja, hogy a politikai közösség újragondolására, a közös politikai képzelet megújítására sarkallja olvasóit.

Eközben azonban hangja és nézőpontja személyes marad, a hétköznapi élettények apró tégláiból építi fel azt a magaslatot, ahonnan tágas térségekre látni.Egy kivételesen nehéz élethelyzetben, a halálos betegséggel folytatott küzdelem hónapjaiban született versei azért illeszkednek természetes módon költészete egészébe, mert az e nélkül is a léttel való szembenézéssel vívódik."A gyomok a külvárosokban gyökereikkel átfúrjáka betont, de a körutakon éjfél után is járnaka villamosok, és a mentőautókkal még nema gyilkosok menekülnek.

Van tehát ok a nyugalomra.Akármi történjék, a sínek zenéje soha sem változik,és akinek nincsen ágya, az eső is csak azt veri.Meg a virágokat az emlékmű talapzatán. A bronzmadárkarmai közül senki sem tépheti ki a kardot