"Ronald Kerrynek állandóan viszálya volt Theodor Backkel. Mindenki tudta, hogy előbb-utóbb összecsapásra kerül közöttük sor. Két olyan emberről volt szó, akik száz lépésről keresztüllőtték a kőr ász szívét, és kétszer nyerték holtversenyben a kormányzó évi nagydíját, amiért Arizona állam legjobb lovasai szálltak nyeregbe.

Látszólag barátok voltak, de ez a barátság a nyájas gúny késélén táncolt. Mindenki tudta, hogy egyszer el kell dönteni, ki az erősebb: Teddy vagy Ronny? Azután jött egy leány keletről, Attle nyomdász unokahúga. Ronny és Teddy, a két barát ismét egyforma szerencsével versenyeztek.

De amíg a kormányzó nagydíját el lehet osztani két részre, egy keletről érkezett leány szíve legalábbis együgyű férfiak felfogása szerint, oszthatatlan, és csak teljes egészében nyerheti el valaki. Joan Attle talán különös kedvtelést is talált abban, hogy a két veszettül elszánt legényt versengeni lássa. Miss Attle-nak ez tetszett.

Mit tudják Bostonban vagy Philadelphiában, hogy errefelé a sűrű férfivér még ismeri az egyszerű ősi törvények parancsát? Mit tudnak az ilyesmiről keleten, ahol teliholdas éjszakákon nem hallatszik az éhesen ügető farkas panaszos üvöltése? Hiller vendéglőjében azután megtörtént egy napon a döntő szóváltás.

Ha éjszakára kisétálsz Fred Martins erdejébe, rám találhatsz a pataknál, ahol a villámsújtotta fenyő van. Azt hiszem, megértettél. Éjfélre ott leszek. Nem szeretnék hiába várni rád, Ronald Kerry! Légy nyugodt és még kétértelműen hozzátette , nem fog rád virradni, Teddy Back."