Nahidot felveszik az orvosi egyetemre, aminek tiszteletére a büszke család nagy ünnepséget szervez. Aznap este találkozik jövendőbelijével, Maszuddal. Nem sokkal később kitör a forradalom, mely a fiatalok számára felér egy csillagzáporral. Halhatatlannak érzik magukat. Ám úgy tűnik, a szabadságért olyan árat kell fizetniük, amire álmukban sem gondoltak volna.

Ha nem akarnak mindent elveszíteni, el kell menekülniük Iránból. Harminc évvel később az alig ötvenéves Nahid Stockholmban várja a halált. Dühös a betegségére, az orvosokra, az életre és a lányára. Mindenre, aminek köze van a harchoz. De amint egy élet kihuny, megszületik egy új. Talán mégsem volt minden hiábavaló? Nahidnak gyakran eszébe jut a menekülésük.

Eltűnődik, vajon jól tették-e? Évtizedek távlatából, amikor minden bonyolulttá vált és összekuszálódott, nehéz erre válaszolnia. Kíméletlen őszinteséggel számol be a hibákról, melyeket elkövetett, a kérlelhetetlen anyai szeretetről és a következő nemzedékbe vetett hitéről.

Az El kell mondanom egy csodálatosan szépen megírt anya-lánya regény, melyben veszteség és életöröm vibrál, szorongás és félelem, mellyel előbb vagy utóbb mindannyiunknak szembe kell néznünk. Golnaz Hashemzadeh Bonde 1983-ban született Iránban. Kisgyerekként szüleivel együtt menekült Svédországba. Hun är inte jag (Ő nem én vagyok) című regényével 2012-ben debütált.

Alapítója és ügyvezető igazgatója egy marginalizáció ellen küzdő nonprofit szervezetnek. Hashemzadeh Bonde férjével és kislányával Stockholmban él. Magyarul ez az első könyve.