"Markó Béla nemcsak gondolatgazdagságával, formai sokrétűségével, a kisebbségi sorsban is egyetemes szempontokat hangsúlyozó látásmódjával győzi meg az olvasót, hanem magasrendű művészi autonómiájának hitelével is.

Ritka példáját nyújtja annak a szellemi típusnak, amely a politikai becsületességgel végzett nyilvános szerep lezárása után képes volt a verbális közéleti 'kéregbeszéd' síkjáról a személyes hangütést sem restellő, az egyén nyomorúságát és hitbéli gyötrelmeit is megszólaltató beszéd magasába emelkedni. Markó Béla politikai szerepvállalása előtt is jóravaló költőként él az emlékezetben

• , de nagy költővé csak az utóbbi esztendőkben érett." Báthori Csaba "Legalább egyszer át kell úszni a túlsó partra. Nem az életem múlik ezen, hanem a halálom. Mert hát valójában nem kötelező. Mi tagadás, a rövidebb átmérőt választottam. Mint mondtam, rossz úszó vagyok. Tudom, vissza lehetne fordulni még most is. De nem. Végül a hatalmas, ám minden bizonnyal csak képzelt kráternyílás fölött, éppen középen kezd elfogyni az erőm. Körülbelül ott, ahonnan visszatérni pontosan annyi, mint úszni tovább. Fölöttem irdatlan ég. Alattam egyre kevésbé rugalmas a víz. A parton zsivaj. Zöld a víz, zöld a fű, zöldek a fák. Mostantól fogva már nincs választásom. És ez a jó. Meglepően jó. Fáj mindenem. Egyszerű lett az élet. Eltűnt a kapkodás. Nehéz hátranéznem, túl sok energiámba kerül. Látom a közeledő partot. A karcsapások nyomot hagynak a vízen, mint puha viaszhengeren." (Átúszni a Szent Anna-tavat)