Ez az ismeret a bölcsességek császára (Rádzsa-vidjá), a királyi titok (Rádzsa-guhjam) és a legmagasabb szentség, mivel a megvalósítása közvetlen tapasztaláshoz (Pratjaksa) vezet. Ez a Dharma tökéletessége, mely könnyen, örömmel végezhető, az, ami örökkévaló. Bhagavad-gítá 9.2.

E fenséges vagy királyi titkot (Rádzsa-guhjam) lehetetlen teljességgel leírni, vagy szavakkal hiánytalanul elmagyarázni, viszont kitörölhetetlenül bele van írva mindannyiunk szívébe. Létünk legnagyobb titka, tudatunk magja, a lelkünk felfedezésre vár, s az ehhez szükséges legkiválóbb útmutató maga a Bhagavad-gítá.

Míg a Szamszárában, a létért való küzdelem világában vándorlunk, megszámlálhatatlan korokon keresztül pihen ott, várva a napot, amikor a Szádhaka, a megvilágosodásra érett jelölt széttépve Májá tudatlanságának (Avidjá) fátylát, megpillantja az örökkévalót (Átman) saját szívében.

Nincs oly ember, legyen bármennyire elveszett, kinek ne lenne ez a vágy kitörölhetetlenül szívébe róva, de kevesen vannak, akik az emberi élet küldetését (Szamádhi) megvilágosodva beteljesítik. A különféle vallások és morálteológiák a felkészülés, az erőgyűjtés állomásai, a végső önvalóba (Átman) lépés, és a Legfelsőbb Úr (Para-brahman) megvalósítása előtt.

A Bhagavad-gítát tanulmányozva már nem hiszünk tovább szentimentálisan, és nem kérdezünk többé a benső válasz reménye nélkül. Aki ezen az ösvényen jár, maga éli át az Igazságot, és nem valami halál utáni mennyországban, hanem itt, még ebben az életben (Dzsívanmukta) megszabadulhat az illuzórikus anyagi boldogság és szenvedés (Szukham-Duhkham) váltakozó befolyásától.