Európa 20. századi kultúrtörténetének kevés ellentmondásosabb alakja van, mint Alma Mahler-Werfel (1879-1964). Jelentős művészek hosszú sorának volt szerelme és múzsája: festők, írók, építészek, zeneszerzők keresték a kegyeit.

A korszak három kimagasló szellemének volt a felesége: elsőként a zeneszerző Gustav Mahlernek, majd a Bauhaust megalapító Walter Gropiusnak, s végül a világhírű írónak, Franz Werfelnek. Az érte rajongó férfiak csodálták, ahogy saját művészi ambícióit feláldozta éppen aktuális társának karrierje érdekében, míg mások őszinte gyűlölettel viseltettek iránta: vakbuzgó és elvtelen törtetőnek tartották.

Hogy valójában ki is volt Alma? Bár magyarul is hozzáférhető önéletrajzából

• melyben Alma a tények jó részét tudatosan elferdíti
• sok minden kiolvasható, a történész Oliver Hilmes munkája az első, amely a maga összetettségében állítja elénk e nem mindennapi személyiséget. Hilmes eddig publikálatlan forrásokra és hatalmas kutatómunkára építve vázolja fel Alma páratlan életútját, s egyúttal a 20. század első felének európai kultúrtörténetéről, illetve az antiszemitizmus rohamos térnyeréséről is gazdag leírást nyújt. Hilmes elbeszélése a náci hatalomátvételt követő száműzetés éveit is tárgyalja, a kor emigráns társadalmának működési mechanizmusaiba is bepillantást engedve.  A 2004-ben német nyelven megjelent kötet rendkívül alapos történettudományi munka, amelynek szerzője ugyanakkor az újságírók eleganciájával forgatja a tollát, és gyakran merít a korszak anekdotáiból is. A fekete özvegy a legkülönbözőbb művészeti ágak iránt érdeklődő olvasók számára segíthet a régi századelő szellemi világának megismerésében, miközben a nagypolitika alakulását is képes új fénytörésben, alulnézetből bemutatni.