A 20. század mindennapjaihoz szervesen hozzátartozott az erőszak tapasztalása. A történeti kutatásokban is mind nagyobb figyelmet kap a jelenség különböző típusainak, a direkt és a nyílt, illetve a rejtett, valamint a strukturális erőszaknak a vizsgálata.

E témakört boncolgatja a hazai tudományosság nemrég alakult műhelye, az Erőszaktörténeti Munkacsoport, amely az 1945 utáni magyar történelem erőszakközpontú kutatását, ennek összehangolását és a kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalát tűzte ki céljául.A munkacsoport 2016.

október 6-án a Jaffa Kiadóval és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetével karöltve szervezte meg az 1956-os forradalommal és szabadságharccal foglalkozó konferenciáját. Az eseményen számos hazai jelenkor-történeti műhely kutatói folytattak tudományos eszmecserét. E tanulmánykötet a konferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza.

GYÁNI GÁBOR elméleti felvezetését követően az írások az erőszaknak az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, illetve az annak leverését követően megjelenő formáit járják körül. TULIPÁN ÉVA az atrocitások szerepét vizsgálja a kádári ellenforradalmi narratívában, TAKÁCS TIBOR pedig az október 26-i nyíregyházi tüntetés elbeszéléseivel foglalkozik.

MÜLLER ROLF a harcok tépázta Budapest képi világát elemzi, míg VÖRÖS GÉZA tanulmánya az újpesti forradalmárokról Mindszenty József kiszabadításához is adalékként szolgál.

A határon túlra tekint STEFANO BOTTONI a Székelyföldön lefolytatott hatalmi vegzálásokat bemutató tanulmányával, míg BANK BARBARA közleménye a forradalom után újranyitott internálótáborokról, valamint KRAHULCSÁN ZSOLT írása, mely a Nagy Imre-ügy vizsgálóit mutatja be a hazai megtorlás működésének megértéséhez segítheti hozzá az olvasót.