Vörösmarty hatalmas életművéből a lírai és epikai költemények összessége a kötet. Az összeállítás fele a rövidebb, másik része a hosszabb költeményeket tartalmazza, ezen belül az elrendezés időrendi.

Vörösmarty költői életműve négy nagyobb szakaszra bontható. A húszas évek elejének klasszicizmus és romantika között elhelyezhető dús lírai tenyészete (A régi idők emlékezete; A koszorú; Helvilához, A bátortalan szerelem stb.) újabban került csak az érdeklődés előterébe. A kritika megállapítása szerint már ezekben a versekben is kora legjobbjai közé emelkedik Vörösmarty, olyan poétikai sajátosságokat mutat fel (érzékenység, szatirikus véna, a nyugat-európai klasszicizmusok hozadékának egyéni átalakítása stb.), amelyeknek nem csupán fejlődéstörténeti értékük van. A húszas évek végén a harmincasok elején Vörösmarty elsősorban hatalmas epikus kompozíciókon dolgozik (Zalán futása, Cserhalom, Rom, Tündérvölgy, Délsziget stb.); e műveinek a korban hatalmas nemzeti jelentősége volt, ma inkább filozofikus és lírai értékük miatt tartjuk őket jelentőseknek. Az epikus korszakban jelentek meg a költő műveiben először a romantika sajátosságai, teljes kiérlelődésre, kibontakozásra a harmincas-negyvenes évek lírájában jutottak. E korszakban lett Vörösmarty nagy nemzeti költővé, a reformkor költői előharcosává és képviselőjévé (a nagy ódák, az epigrammák, a buzdító-felvilágosító tanköltemények, a sokértelmű, jelképes értékű szerelmi költemények stb.). Az utolsó korszak mindössze néhány verset eredményezett (Előszó; A vén cigány stb.) ezek azonban szinte kivétel nélkül remekművek. A szabadságharc bukása utáni, elkeseredett, reménytelen, „leari fájdalmú” Vörösmarty egészen egyéni; félelmetes intenzitású, rendkívül modern poétikájú alkotásai e művek, a világirodalomban is kiemelkedő jelentőségű alkotások.