Vértes Marcell 1919-ben hagyta el Magyarországot. 1961-ig, amíg élt, főként Párizsban élt, ott lett világhírű, s egyben a "legpárizsibb párizsi piktor". Ebben az önéletrajzában nem csupán adatokban gazdag dokumentumot hagyott hátra, hanem bebizonyította, hogy a képzőművészetek sok-sok húrjának pengetésén kívül, még az irodalom lantjából is ki tudja csalni sajátosan könnyed művészetének bűvös hangjait. Igaz, e memoár-kötetben sem maradt hűtlen a képzőművészethez, hiszen itt a rajz éppen olyan jelentős szerepet játszik, mint a szöveg. A saját életét megjelenítő rajzsorozat példátlan a maga nemében: képzőművészeti önéletrajz! - egy művész életútja rajzban elbeszélve.
A fiatal újpesti fiúból bármi lehetett volna - sofőr, detektív, repülőgép tervező - , s hogy végül mégis miért lett festő, ezt mondja el visszaemlékezése amely egyúttal arról is tanúskodik, hogy írónak sem lett volna átlagon aluli. Kifogyhatatlan anekdotázó kedve kissé Mikszáthéhoz hasonló, vibráló élet- és nőszeretete Krúdyra, humora néhol Karinthyra emlékeztet. És ez az írás elárulja, mi is a vértesi szépség titka: a mély megfigyelőerővel párosult, ragyogó életszeretet, az olykor gunyoros csípősségre hajlamos, mosolygó bűvölet, a meghitt derű, a virtuóz rajztehetség és az alkotás szenvedélye