A gyalázatos trianoni békediktátummal kapcsolatban sokak fejében még napjainkban is nagy a zűrzavar és a homály. Sajnos nem is kevesen ma is románnak nevezik erdélyi magyar testvéreinket, másoknak pedig gőzük sincs, mi történt Trianonban, vagy egyszerűen egy „régen volt, felejtsük el” felkiáltással intézik el a dolgot. És ami még elszomorítóbb: sok határainkon kívül rekedt magyar nemzettársunk sincs tisztában azzal, miképpen került oda, és milyen nemzetiségű valójában. Ennek a helyzetnek a kialakulásában természetesen fontos szerepe van a környező országok propagandájának és a becstelen történelemtanításnak is. Ezzel párhuzamosan az „anyaország” részéről is hiányos a felvilágosító munka, illetve a segítség.
A trianoni békediktátum következményeként három és félmillió magyar került idegen uralom alá. A józan ész, az ésszerűség azt diktálná, hogy minden magyar egyetértsen Trianon igazságtalanságát illetően, pártállástól függetlenül, sajnos azonban éppen a pártpolitika „áldásos” tevékenysége miatt ebben a kérdésben sem lehet össznemzeti egyetértés.
Mi, magyarok valahogy semmiben sem értünk egyet…
A köztudatban Magyarország példátlan megcsonkításának okairól számos tévhit és legenda él még ma is, többek között a határmegállapító bizottságok helyismeretének hiányáról, a Tanácsköztársaság szerepéről, Clemenceau magyar menye miatti magyargyűlöletéről, vagy a párizsi diplomaták ágyában ügyesen izgő-mozgó román kéjnők szerepéről. Könyvünkben természetesen ezekre a mítoszokra is ki fogunk térni.