A Kr. u. első évezredben három harcias lovas-nomád nép is felbukkant a Kárpát-medencében, ám közülük csak Árpád népének sikerült véglegesen megtelepednie.

A Belső-Ázsiából a Duna-Tisza völgyébe jutott magyarság előtt nagyjából ugyanazon területekről, korábbi törzsszövetségekből kiszakadva, a magyarhoz nagyon hasonló etnikumú nomád, barbár hunok és harcias avarok is bejutottak a Kárpátok ölelő karjai közé.

A hunok alig százéves európai szereplése világtörténeti jelentőséggel bír, bár nagy királyuk, a legendás Attila halálát követően birodalmuk felbomlott, törzseik maradványai megérték Árpád népének honfoglalását, és hasonló testalkatuk, szellemi- és tárgyi kultúrájuk, valamint nyelvük révén beolvadtak a magyarságba.

A lovas-nomád honfoglaló magyarság meglepetésszerűen jelent meg Európában és elözönlötte a Kárpát-medencét 895-896-ban, majd kíméletlen kalandozó hadjáratokat folytattak az elkövetkező fél évszázadban a nyugati országok és Bizánc ellen.

Az új támadók is az ázsiai sztyeppék sajátos és jellegzetes nomád világához tartoztak, könyörület és irgalom nélkül feldúlták a védtelen városokat, felgyújtották a templomokat és lenyilaztak mindenkit, nem ejtettek foglyokat. Európa, a fejlett, keresztény világ rettegte a magyarok nevét és nyilait. Micsoda idők voltak!