Mindenféle történelmi korok jellegzetessége, hogy fel-felbukkannak bennük törvényen kívüli elemek. Az ilyen, az adott kor társadalmi rendszerébe be nem illeszkedő, a mindenkori hatalommal szembeszegülő emberek határozták meg a XIX. században fénykorát élő betyárvilágot is. A betyár XVIII-XIX.

Századi bujdosó rablók általánosan elterjedt neve volt Magyarországon, de a nép elterjedten szegénylegényekként is emlegette őket. A hivatalos iratokban tolvaj, rabló, haramia, zsivány, ragadozó, lator néven emlegették ezeket az elemeket. A betyároktól okkal kellett tartani, de ugyanakkor rajongani is lehetett értük.

A magyar népköltészet sok betyárt megénekelt, olyanokat, mint Angyal Bandi, Bogár Imre, Sobri Jóska és talán közülük is a legismertebbet, Rózsa Sándort. Ők rendszerint az egyszerű nép szemében bátor, igazságos, a gazdagokat megbüntető, a szegényeket megsegítő, az árulókkal leszámoló hősök voltak, gyakran még a golyó, a kard sem fogott ki rajtuk, csakis csalafinta árulás okozhatta vesztüket…