Idén augusztus 20-a után elmaradt a kora ősz. Igaz, kissé hűvösebb lég váltotta fel a kánikulai boldogságot, de a strandok nem ürültek ki, s a Keszthelyi-hegység, akár a kínai tájképfestők képein a hegyek, csak egy-két napra burkolózott a titokzatosság hideg, szürkés párájába.

Mért ne olvassak a földi boldogságot kergető kínaiak után a hűvös verandán Krúdyt? Időtlen félmúlt, démonok, őskultusz, mindez ott van az író történeteiben, és ráadásul egy olyan régi Nagy-Magyarország, amely még mindig nem törlődött ki a nemzet tudatából.

Egyik kezemben az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél, másik kezemben félig telt borospohár, hát nem boldogság ez? S aztán letéve Krúdyt, várom az újabb, váratlan, szeptember közepéig tartó hőhullámot.