Ha azokat a momentumokat keresem, amelyek személyiségemet meghatározzák, akkor nyilván nem alkothatok tökéletes képet, mert a vizsgálatot végző és a vizsgált személy azonossága kizárja ennek a lehetőségét, mint ahogy az önarcképek is (mint ez a könyv is!) valamilyen módon mindig másról szólnak. Ám ez a »más« néha nagyon is érdekes...
Fiatalon egész életem alaphangulatát a bezártság élménye határozta meg. A testbe, adott térbe és meghatározott játékszabályok közé zártságé. Ezért volt számomra szinte elviselhetetlen az iskola és a kórház élménye, amelybe alkalmam volt belekóstolni, s ezért rettegtem annyira a katonaságtól és a börtöntől. Valószínűleg ez a szabadságvágy volt az, amelyik figyelmemet a madarakra irányította, s nem kevésbé járt fontos tanúságokkal az sem, hogy az állatkertben rácsok mögött élő állatokkal dolgoztam. Mellesleg: első munkatársam, akitől tudtomon kívül igen sokat tanultam, börtönviselt ember volt. Jóvoltából egyre inkább nyilvánvalóvá lett előttem, hogy az engem körülvevő világ sem más, mint egy ember-állatkert, ahol kisebb-nagyobb ketrecekben élünk. A szerencsésebbek kifutókat is kapnak, a még szerencsésebbeket pedig pórázon is megsétáltatják a nagyvilágban. Utóbbiak azok, akik még útlevelet is kaphatnak. Természetesen saját ketrecemet túl szűknek éreztem, s ezért egy álomvilágot hoztam létre magam körül, aminek fontos eszköze volt a festészet..."