A lány még alig nőtt ki a bakfiskorból, amikor rászakadt a szerencse. Megismerkedett egy Amerikában tanuló perzsa herceggel, aki nemcsak elképzelhetetlenül gazdag volt, hanem jóképű, kedves is, és főleg nagyon szerelmes belé. Hívó szavára elutazott vele Iránba, ám ott igen hamar fény derült rá, hogy a herceg ugyan változatlanul jóképű, de se nem kedves, se nem szerelmes, s ha mégis, a legkevésbé sem a naiv, ábrándos lelkű lánykába. Mindössze egy amerikai feleség kellett neki, hiszen a sah Iránjában ez oly sikkes volt az idő tájt. A lány gyorsan megértette, hogy hiába a fény, a pompa, a hetvenszobás kastély és a gyönyörű luxusautók, ha cserébe rendszeresen megalázzák, nem veszik emberszámba, sőt nem ritkán alaposan el is verik, hiszen ebben a kifacsarodott iszlám világban ő mindörökre csak az „amerikai szajha” marad. Némi vigasztalást a hasonló sorsú rokonlányok -asszonyok nyújtottak neki, meg a tanult, felvilágosult barátnők, akiknek a segítségével talpon tudott maradni, és a ravaszkodás, a félrevezetés perzsa tudományát is elsajátította. Üzleti alapon szült két lányt a férjének, egy fiút egy másik férfinak, majd amikor már nagyon égett a lába alatt a talaj, és megjárta a börtönt is, sikerült kereket oldania az országból a lányaival együtt.
Ez utóbbiak azonban félig perzsák voltak: felcseperedve visszatértek Iránba, a fényes palotába; a nagyobbik ugyan gyorsan kiábrándulva hazajött, ám a másik szerelmes lett, belekeveredett a kibontakozó, véres iráni forradalom eseményeibe, kis híján otthagyta a fogát, hogy aztán a győzelem után elkövetkező szörnyűségek hatására ő is hazameneküljön. A könyv, bár sok helyütt fejbe kólintóan fájdalmas és felkavaró, egyben optimista is: ez az idegen világ a borzalmaival együtt is izgalmas és felemelő élményeket tartogat azok számára, akik képesek nyitott szemmel járni, és ebben az idegen világban is élnek olyan csodálatos emberek, akikre az egykori iráni hercegné máig hálatelt szívvel emlékezik.