„Így a halál után az ember előtt megjelenő kozmikus képpel a saját erkölcsi tetteinek megvilágítása jelenik meg. Földi életünk alatt ez bennünk rejlett, és akkor lelkiismeretünkként hangzott fel halkan. Most, a halál után objektíven pillantjuk meg. Tudjuk, hogy ez mi magunk vagyunk, és a halál után ennek kell körülvennie minket. Ekkor kérlelhetetlenek vagyunk saját magunkkal. Mert ez a megvilágítás nem igazodik olyan kényelmesen ahhoz, amit itt előadhatnánk, amikor vétkeinket meg akarnánk bocsátani, és jó tetteinket ki akarnánk emelni, hanem az, ami belőlünk kisugárzik, kérlelhetetlen bíró, aki világosan megmutatja, hogy mit értek tetteink. Maga a lelkiismeret kozmikus impulzus lesz, ami a halál után rajtunk kívül működik.
Ezek a dolgok vezetnek minket a földi embertől az érzékfeletti emberhez. És elmondhatjuk, hogy a földi embert, aki a születéssel keletkezik, és a halállal elmúlik, meg lehet érteni az antropológiával, ahogyan ma szokás. Az érzékfeletti embert, aki csak áthatja magát a földi anyagokkal, hogy kifelé megmutassa magát, a magasabb embert az antropozófiával kell megérteni.
Ezt fogjuk tenni az előadások során.”

Ezekben az előadásokban arról olvashatunk, hogy milyen változásokon megy keresztül az ember lénye a halál és az újabb születés között megtett úton. Ez az út a bolygókon át vezet, és a szellemi lények segítségével az ember felkészül a következő földi életére. Azt mondhatjuk, hogy ez a könyv „útikalauz az örökkévalósághoz”.