„Felvetődik az a kérdés: Korunkban hol találjuk a régi beavatottakat, mi a helyzet a reinkarnációjukkal?
A kérdés megválaszolásához mindenekelőtt említenünk kell azt, hogy valamely következő földi élet mennyire különbözhet az előző élettől a tudás, a megismerés és egyéb, az ember lelkére jellemző tevékenységek szempontjából is. Ilyen vonatkozásban valakinek az egymást követő földi életei között nagy eltérések lehetnek. Amikor ugyanis az ember halála és újabb születése közötti élete már közeledik ahhoz a pillanathoz, amikor az embernek ismét le kell szállnia a Földre, hogy egyesüljön a fizikai és éteri organizációjával, akkor ez igen sok egyéb dologgal is összefügg. Bár a család, a nép és egyéb meghatározottságok már régen eldőltek számára, de a saját elhatározása mégis roppant nagy jelentőségű, hogy végrehajtsa létezésének azt az óriási változását, amit a szellemi-lelki világból a fizikai világba való átmenet jelent. Mert meg kell gondolniuk kedves barátaim, hogy ez nem úgy van, mint itt a Földön, ahol az ember letöltvén normális életét, lassanként elgyengül, és ezt követően – mint tudjuk a földi tapasztalatok alapján – csak kevéssé járul hozzá ahhoz az eseményhez, hogy a halál kapuján áthaladjon és így egy másik létformába lépjen át. Ez az esemény a Földön úgyszólván elborítja, magával rántja az embert. Itt a halál mintegy kényszerít bennünket.
A szellemi világból való leszálláskor ez egészen másként történik. A szellemi világban egy világos, teljesen tudatos tevékenységről van szó, valóban a lélek legmélyéről fakadó elhatározásról. Az ember ott rátekint arra a roppant változásra, amely akkor következik be, amikor a földöntúli lét szellemi-lelki életformáját felcseréljük a földi léttel. Ennél a leszállásnál tisztában vagyunk azzal, hogy majd alkalmazkodnunk kell általában a földi kultúra és civilizáció viszonyaihoz, de azokhoz az életkörülményekhez is, amelyek az adott korszak sajátosságaiból erednek.
Csakhogy a mi korunk – eltekintve most a kultúra és a civilizáció jellemzőitől – már nem könnyen bocsát rendelkezésre olyan földi testeket, amelyek ismét olyan lelki életet tennének lehetővé, amely mindenben megfelel a beavatottak régi életének. Amikor eljön az ideje annak, hogy az emberi lélek – egy régi beavatotté is – emberi, földi testet használjon, akkor ezt a földi testet olyannak kell elfogadnia amilyen, miközben hozzá kell idomulnia az adott nevelési formákhoz, az egész környező élethez is. A lélek persze ekkor sem veszíti el egykori tartalmait, de most más módon kell kifejezésre juttatnia. A lélek alapvető személyes vonásai megmaradnak, csak máshogyan öltenek alakot.”

(részlet a könyvből)