Részlet a könyvből:
A sztyeppei népek etnikai azonosítása, eredetük, az origo, etnogenezisük kutatása az utóbbi időben lényeges paradigmaváltáson megy át. Az első korszakban a tudomány több-kevesebb meggyőződéssel elfogadta e népeknek saját eredetéről vallott felfogását. A második korszakban megkísérelték a nagy szomszédos kultúrák, mindenekelőtt a görög-latin és a kínai, írásos forrásainak kigyűjtését. A harmadik korszak kutatása beleütközött abba a problémába, hogy azonos népek különböző neveken, azonos nevek mögött különböző népek jelentek vagy jelenhettek meg. Közben a forrástudomány mellett megjelent a nyelvtudomány, amely régi nyelvállapotokat, az ős- és protonyelvek mellé pedig ős- és protonépeket is rekonstruált. Majd megkísérelték a rekonstruált nyelveket a források népneveivel azonosítani. A történeti nyelvföldrajz népcsoportokat lokalizált, és az archeológia az azon a helyen talált és a kronológiai sémába illő régészeti kultúrákkal azonosította őket. A népnevek etimológiai elemzése azt igyekezett biztosítani, hogy etnikum és nyelvet beszélő csoport azonosítható legyen. A névtudomány a népnévadás szabályait kísérelte meg megállapítani, s ezzel segítséget nyújtani a népnév-etimológiának, amely jelentéstani támasz nélkül kénytelen dolgozni.