Okulva sok régi és újabb önéletíró példáján, a szerző úgy írta meg élete első, valamivel több mint fél évszázadának történetét, ahogy történt, illetve, ahogy visszaemlékezett rá.

Különben sem történelmi munkát szándékozott írni a serdületlen ifjúság okulására, nem is a kritikusok által gyakran keresett, afféle „nagy regényt”, hanem színes, regényes vázlatot a második világháború óta eltelt évtizedekről, egy eközben felserdült paraszt-munkás származású fiú és kortársai szemszögéből.

Ámde, azt sem felejti el, hogy mindentől eltekintve, ez a kor volt számára és számunka az ifjúság; pályakezdésünk, útkeresésünk, szerelmeink és felnőtté válásunk kora. Vagy talán nem is váltunk igazán felnőtté? Lehet, hiszen kéretlenül és keresetlenül mindent készen kaptunk. Ha nem is túl magas szinten, de tűrhetően érezhettük magunkat, és még felelősségteljes döntésekre sem kényszerültünk általa.

Ez volt a rabszolgává válás és az agymosás első, „mézesmadzagos” időszaka. Minden azt sugalmazta, hogy ha nem ártod magad a nagyok dolgába, akkor egy életet leélhetsz nagyobb problémák és erőfeszítések nélkül.