Kezdetben "vérszomjas hunoknak", "ázsiai barbároknak" kiáltották ki őket, akik rablóhadjárataik, kalandozásaik során rettegésben tartották fél Európát. Mindazonáltal a magyarok nemsokára a keresztény Nyugat meggyőződéses védelmezőivé váltak, és hősies szabadságharcokat vívtak a tatárok (1241), a törökök (16-18. század) és az oroszok ellen (1849 és 1956). Ami őshazájukat, eredetüket és nyelvi gyökereiket illeti, mindez heves vitát vált ki még manapság is. Ilyeténképp a magyarság - eltekintve az albánoktól - Európa legmagányosabb népe a maga egyedülálló nyelvével és különös történelmével. Mégis, nemzeti önazonosságát a történelmi csapások ellenére mind ez iedig sikerült megőriznie - még a trianoni békediktátum dacára is.
Az olyasféle kérdések, mint "ki a magyar?" vagy "mit jelent magyarnak lenni?" újra meg újra megfogalmazódtak a több mint ezer esztendős történelmünk során, és még ma is főszerepet játszanak a politikai életben. Ám éppenséggel a legnagyobb történelmi alakok bizonyítják, hogy a magyar nemzeti tudat korántsem függ a származástól, hanem ezt mindig is a magatartás, az elhatározó akarat döntötte el - és így van ez még ma is. Vajon tudja-e a nagyvilág, hogy magyarok nélkül valószínűleg nem volna atombomba vagy hidrogénbomba, se számítógép, de még bizony Hollywood sem volna olyan, amilyen? És hányan tudják vajon, hogy a magyar géniusz - bármely etnikumból vagy vallásfelekezetből származott is - milyen mérvadó, meghatározó módon járult hozzá világszerte a tudomány és a művészet, a színház és a film, a zene és a fényképészet fejlődéséhez?
Paul Lendvai érzékeny tollvonásokkal vázolja fel ennek a közép-európai népnek a sajátos történelmi pályafutását, számos históriai alak sorsáról fest lebilincselő képet. Varázslatos leíró tehetséggel úgy ábrázolja a magyarság ezerszáz esztendejét, hogy nemcsak tanulságos, hanem szerfölött eleven, olvasmányos összefoglalást is nyújt.