A magyar történeti hagyomány pontosan meghatározta, hogy kik voltak a magyarok ősei: a szkíták és hunok, akik évszázadokon, sőt évezredeken át uralták az eurázsiai sztyeppei térséget. Azt talán sohasem tudjuk pontosan meghatározni, hogyan keletkezett a ránk is jellemző sajátos szkíta-hun életmód és kultúra, amelynek nyomait máig megtaláljuk a Sárga-tengertől egészen az Őrvidékig, de a modern tudományágak segítségével közelebb juthatunk az igazsághoz.
Ennek a hatalmas és erős szövetségnek nem ismertek a pontos határai, de a régészeti leletek alapján a Sárga-tengertől a Bécsi-medencéig hasonló kultúrát alkotó szövetségről lehetett szó, akik már a bronzkortól uralták e hatalmas területet. Közös jellemzőjük a fejlett lovas életmód, az egyedi harcászati taktika, tárgyaikon sorra feltűnnek az úgynevezett „állatküzdelmi” jelenetek.
A mai tudományos vélemények alapján a rézkor végén, a bronzkor elején már vannak olyan régészeti kultúrák, ahol a későbbi lovas népek műveltségének a csírája felbukkan. Őseink nevét többféle módon jegyezték fel. A hazai források szittyákról és szklavinokról beszéltek, a görögök hol kancafejő, hol szkíta népekről készítettek feljegyzéseket.
Ebben az ismeretterjesztő kiadványban feltárul a hunok és szkíták története és ősi kultúrája. A régészeti leleteken kívül a történeti források is megőrizték az ősi lovas népek emlékét, de a mai magyar néprajzi hagyomány is sok olyan emléket őriz, amelyeknek párhuzamai a keleti szkíta és hun népek között találhatók meg.