Ha a szoknya suhog Móricz Zsigmond 1917 és 1928 közt keletkezett elbeszéléseiből készült válogatás.

Ezek az elbeszélések, akárcsak regényei, meggyőzően példázzák annak az igazságát, amit monumentális életművére visszatekintve Szabó Lőrinc állapított meg róla: "Maga volt a természetesség, ami éppen annyira általában népi és speciálisan magyar sajátság, mint amennyire tulajdonsága a klasszikus tehetségnek.

Kis és nagy dolgokban a valóság és az igazság volt a tanítója, ő maga is a valóságot és igazságot akarta tanítani. Benne valahogy maga az élet, maga az anyag gondolkozott... Csodálatos hajlékonysággal ring és hullámzik benne az élet, csak úgy olvad, pezseg és gyöngyözik benne a valóság, kis kerek részeket, kis hullámokat vetve, s ahogy tovafut, mindig kerek képeket villant felénk élő darabkáiról...

Ha valakinek, akkor Móricz Zsigmondnak az esetében igazán értelmet kap az a sűrűn emlegetett jelszó, hogy »teljes élet«, és hogy »nincs bennem külön ember és külön író«. Nála csakugyan szervi működés volt az ábrázolás. Elbeszélőnek született minden ízében, lírai mozzanatokból mindig tárgyilagos világokat bont elő".