A regényben (...) kitombolhatta magát érzékszerveinek az igazmondása. S csodálatos világa mégsem sötét, mint a szándékos naturalistáké. A borzalom csontjain csupa kedv, bőség, ragyogás. Itt nem egy naturalista szól, hanem maga a natúra, amely az ész sablonjaival nem engedi befolyásoltatni magát. Móricz Zsigmond mintha ezt a szeles, melléfogó ésszerűséget küszöbölte volna ki a maga művészetéből. Ezért lesz minden alakja, adata a valóságérzés folyamatos brillírozása.