A füzet tartalmazza Fuksz Sándor és Patrubány Miklós Tetemre hívás című nagy tanulmányát, amelynek második része most lát napvilágot. Ez az írás tetemre hívja mindazokat, akik felelőssé tehetők azért, hogy Petőfi Sándornak a mai napig nem adta meg a magyar nemzet sem a végtisztességet, sem a nemzeti kegyeletet, és hamvai immár 34 éve temetetlenül hevernek valahol Európában. Ebből a részből idézünk alább egy sokatmondó fejezetet.

Hermann Róbert „emlékére”

Van a Petőfi-ügynek egy hadtörténésze, akinek külön fejezetet kell szentelnünk. Hermann Róbert a neve. Ő a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, az Egyetem Történettudományi Intézetének vezetője, a Hadtudományi Közlemények főszerkesztője, a Rubicon történelmi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, stb. Ő legfőbb akadályozója annak, hogy Petőfi Sándor hamvait méltó módon el lehessen temetni. Egyetemi professzori státusa és megannyi tisztsége piedesztáljának magaslatáról fennen hirdeti, hogy 1849-ben nem hurcoltak az oroszok magyar hadifoglyokat Szibériába.

Nem ingatják meg őt ebben az osztrák állami levéltárból előkerült jegyzőkönyvek sem. Hiába áll a veszélyes magyar forradalmárok szibériai deportálásáról döntő okmányon maga a császár aláírása, ez Hermann Róbert számára nem bizonyíték. Ugyanis szerinte hiányoznak a foglyok átadásáról szóló jegyzőkönyvek!?

Nem ingatják meg őt a hazatérő első világháborús hadifoglyok beszámolói, miszerint Szibériában 1849-es agg honvédekkel és azok leszármazottaival találkoztak. Nem hatják meg őt ezek a beszámolók még akkor sem, ha tucatjával érkeznek, méghozzá hitelt érdemlően. Őket szélhámosoknak nevezi a Facebook-on Hermann Róbert.

Nem veszi számba Feri Sándor (tanulmányunk I. részének 27. pontja) tudósítását sem, aki maga is szibériai hadifogoly, majd a Legfelső Bíróság bírája volt, és aki segítette hazatérni Petőfi Sándor egyik 1849-ben elhurcolt, immár aggastyán unokaöccsét.

Akkor sem inog meg konok ellenállásában, ha az 1849-ben elhurcolt és az első világháború idején még Szibériában élő magyar honvédekkel való találkozásukról olyan ismert magyar tisztek tesznek tanúságot, mint Foyta Tibor hadnagy, az Országgyűlés későbbi elnökének, Almássy Lászlónak a veje, Endresz György főhadnagy, a Justice for Hungary óceánrepülés későbbi pilótája és Prónay György százados (tanulmányunk I. részének 11. pontja).

Egy ilyen cáfolat-sorozat fényében azonban megkérdőjeleződik minden tudományos tekintély, így a Hermann Róberté is. Ez a hajthatatlan, az igazsággal konokul dacoló magatartás kutakodásra készteti azt, aki ennek okát fel kívánja tárni. Ezt tettük mi magunk is. És nem is eredménytelenül. A most 60 éves Hermann Róbert közszereplését ugyanis már 18 éves korában elkezdte. Az ekkor még érettségi előtt álló Hermann Róbert büszkén és magabiztosan így nyilatkozik a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) lapjának: „Hadtörténész leszek … és marxista módon fogom elemezni.”(Magyar Ifjúság, 1981-2)

Pár évvel később, immár egyetemi hallgatóként ismét megszólal a KISZ lapjában. Seszták Ágnes kérdésére ellentmondást nem tűrően válaszol. „Elhiszed, hogy Petőfi megmenekült Segesvárnál, és hadifogságba került?” – kérdi a riporter. „Teljes képtelenségnek tartom az állítást” – hangzik az ifjú Hermann válasza. (Magyar Ifjúság, 1985-3)

Félreértések elkerülése végett ide másoljuk a szóban forgó interjú fényképét.

Nos, Hermann Róbert már egyetemi hallgató korában biztosan tudta, hogy Petőfi Sándort nem hurcolhatták el Szibériába!? Hogyan is hajolhatott volna meg később, professzorként az ezt cáfoló tények előtt?! Elvégre a dogma, az dogma.

Azt, hogy a tudományt nem lehet és nem szabad dogmák mentén művelni az MVSZ földrészeken átívelően működő Petőfi Sándor Bizottsága bizonyította be, amikor beverte az utolsó szöget a hermannróberti „tudományosság” koporsójába (tanulmányunk I. része 29. pont). PM és FS a segesvári csata 169. évfordulóján, 2018. július 31-én sajtótájékoztató keretében mutatta be azt az oroszországi levéltári dokumentumot, amely bizonyítja, hogy 1849-ben igenis hurcoltak el az oroszok magyar hadifoglyokat Szibériába!

Felmerül a kérdés, hogy mit érdemel ezek után Hermann Róbert? Ha sikerül bizonyítania, mégsem hurcoltak el az oroszok 1849-ben magyar hadifoglyokat, akkor elismerést és babérkoszorút. Ha viszont ez nem sikerül neki, akkor annyi évig tartó szibériai levéltári kényszerkutatást, ahány évig Szibériában fogolyként sínylődtek azok a magyar honvédek, akik 1849-ben elhurcolt honvédekről hoztak hírt, és akiket Hermann Róbert kollektíven leszélhámosozott. Kezdésként és addig is, míg e tanulmányunk olvastán az érintettek leszármazottai megküldik szibériai fogságot szenvedett hozzátartozóik adatait, járjon Hermann Róbertnek annyi szibériai kényszerkutatási év, amennyi Feri Sándornak, id. Kiss Pálnak, Foyta Tibornak, Prónay Györgynek és Endresz Györgynek együttesen jutott.

E kutatás eredményei kerüljenek a magyarországi és az oroszországi állami levéltár tulajdonába, és hozzák nyilvánosságra. Hermann Róbert emlékére.

*******

A füzet tartalmazza Leonyid Budunov oroszból magyarra fordított könyvét Petőfi szibériai, burját ági leszármazottairól, valamint Borzák Tibor tanulmányát a magyarországi leszármazottakról.