A XII. század derekán új stílus született Európában. A középkor addig uralkodó irányzatával, a puritán romantikával szemben fesztelenebb, könnyedebb és elegánsabb stílus vált uralkodóvá a XII.-XIII. A hatalmas székesegyházak karcsúságukkal, csúcsíveikkel, a földöntúli súlytalanság érzetét keltő támpilléreikkel, támíveikkel és szinte lebegő szobraikkal ma is lenyűgöző hatást keltenek.

Az egyházi építészet a világit is megtermékenyítette: az előkelő réteg és az egyre erősödő városi polgárság házakat, városházakat, kórházakat, hidakat, a királyok és nemesek pedig várakat és erődítményeket építettek ebben a stílusban.

Az építészet mellett – és vele szoros összefüggésben – a szobrászat, festészet és az iparművészet terén is bámulatos remekművek (gyengéd, karcsú szobrok, ragyogó, színes üvegablakok, monumentális oltárképek, pazar ötvöstárgyak, gyönyörű illusztrációkkal teli kódexek) születtek.

Ebben a korszakban vált az egyszerű kézműves fokozatosan művésszé: a gótika számos nagy mestere – így az Eyck-fivérek, Giotto, Simone Martini a festészetben vagy a Pisanók a szobrászatban – kora megbecsült alkotója volt, aki munkásságával már egy új nagy stíluskorszaknak, a reneszánsznak vált előkészítőjévé.