1940 augusztusának első napjaiban a Luftwaffe megindította a koncentrált támadást a szigetország ellen. 1000 vadászgép védelmében a 2. és a 3. Luftflotte mintegy 500 bombázója emelkedett a magasba, hogy elpusztítsa a vadászrepülő-parancsnokság földi objektumait. Ezzel egy időben Ju 87-es zuhanóbombázók fontosabbnak ítélt La Manche menti célpontokat támadtak a kikötők semlegesítésére. A súlyos veszteségek ellenére, mely időnként a pilóták és a repülőgépek számának aggasztó mértékű csökkenéséhez vezetett, a RAF vadászrepülő-parancsnoksága mindvégig megőrizte hadműveleti képességét.
A Luftwaffe bombázóerői elsőként a Lengyelország elleni győztes hadjárat során adták tanújelét elsöprő taktikai fölényüknek. A lengyelországi hadműveletet követő, Dánia és Norvégia ellen végrehajtott támadás a Wehrmacht teljes győzelmét hozta, Franciaország bukása után pedig úgy tűnt, a német haderő elég erős ahhoz, hogy akár egész Európát meghódítsa. A brit légvédelem azonban heves ellenállást tanúsított a légitámadásokkal szemben, az első jelentősebb vereséget okozva ezzel a német légierőnek. Hitler kontinentális politikája, így a balkáni invázió, Kréta szigetének megszerzése, Luftwaffe-egységek Olaszországba telepítése, a hajókonvojok ellen indított támadások és az atlanti-óceáni csata során a légierőt számos veszteség érte, ami óhatatlanul együtt járt a Kampfgeschwader bombázó-Gruppéinak gyengülésével. A legtöbb veszélyt rejtő feladatot a Luftwaffe számára azonban az 1941 nyarán a Németországgal korábban megnemtámadási szerződést kötő Szovjetunió elleni támadás jelentette.