Bármennyire meghökkentő is, érdemes megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Malgot István Kambodzsa-könyvét a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb szerelmes regényeként kell számon tartanunk.

A mű meggyőzően bontja ki előttünk azt az érzést, amely egy esendőségében is nagyszerű, hanyatlásával is rabul ejtő, mérhetetlenül szegény, de kulturális értelemben felfoghatatlanul gazdag, sokat szenvedett országot járva hatalmasodik el a barangoló „barang”, a fehér idegen tudatában.

A modern civilizáció minden vétkét ismerő, a pénz iszonyatos hatalmából következő fejlődéstől iszonyodó vándor rádöbben: nem teheti, hogy ne szóljon – örök hűséget esküdve valakinek, aki „elmúlt idők és széthulló terek” mögül néz vissza rá.