Ferenczy István sorsa
tragikumában is felemelő XIX. századbeli magyar művészsors. Gyalog vándorol el Rómába tanulni. Mesterei nagy ígéretet látnak műveiben. Előtte a világ, hírnév, érvényesülés, de ő visszatér, mert hivatástudata hazájába szólítja. Magával ragadja a reformkor sodra. Reá vár a nagy feladat: a magyar nemzeti szobrászat megteremtése. Kezdetben ünneplés, elismerés, dicsőség az osztályrésze, azután lehanyatlik csillaga. Majdnem elfelejtve, magányosan, elhagyatottan hal meg, de alkotásait ma is csodálják, nevét örökre bevéste a magyar művészet anyakönyvébe.
Lengyel Géza avatott tollal érzékelteti az úttörés, az első nagy kezdeményezés óriási erőfeszítéseit, az ezzel járó emberi, művészi konfliktusokat és a bukás tragikusságát. Életrajzi regénye méltó emléket állít az életében méltatlanul mellőzött nagy magyar szobrásznak.