Gyermekkora óta szerelmese volt a színházak, s amikor már nemcsak rajongó nézőként élvezte a színpadi játékot, hanem éles szemű bírálójává és nagy fölkészültségű teoretikusává lett a színháznak, akkor írta ezeket a vallomásszerű sorokat:
"Vidéken, egy forró padláson kutakodva, a pókhálóval bevont gerendák és régi ládák között, véletlenül megleltem kis játékszínházamat, melyet több mint húsz éve nem láttam... Ezzel a színházzal nem közönséges lázakat éltem át. Ha ezerszer is papírból, fából van összeábdálva, egykor mégis ez jelentette nekem a valóságot és az egész életet... Mesterségemhez tartozik, hogy színházi előadásokról írjak. Olykor fanyar és csüggedt vagyok, s nem melegít fel semmi színházi lámpa. Most már tudom, hogy ez a színház kényeztetett el, melynek ötéves koromban igazgatója, rendezője, költője voltam, és mindig azokat a remegő élményeket keresem ott is, amiket itt találtam, mikor a kis ezüstcsengő - valami friss, télies és titokzatosan zúzmarás hangon - az előadás kezdetét hirdette. Szóval a színvonalat nagyon is magamra állítom. Egy játékszínház örömét várom az igazi színháztól és az élet a mese végtelenségét."