E kötet a magyar felvilágosodás korának szellemi életébe nyújt betekintést. Jellemző, hogy a tárgyalt negyedszázad (1780-1805) időrendben első és legkésőbbi művének szerzője egyaránt Bessenyei György, nemzeti művelődésünk újjászületésének vezéralakja volt. Rajta kívül a korszak olyan kiváló íróival és felvilágosult közéleti személyiségeivel találkozunk a kötetben, mint Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Hajnóczy József. Az ő

• eddig jórészt feltáratlan
• irodalomszervező és művelődéspolitikai tevékenységük bemutatása mellett több tanulmány bizonyítja, hogy a felvilágosodás eszméinek terjesztése és az anyanyelvű irodalom kifejlesztésének ügye milyen széles értelmiségi rétegeket foglalkoztatott. Itt feltárt tevékenységük jelentős részben a kor szerveződő irodalmi életének fontos közvetítő eszközeivel: az újságokkal, folyóiratokkal állt szoros kapcsolatban. A teréziánus korszak végén és a jozefinista évtizedben kibontakozó szellemi pezsgés, a nemesi mozgalom ellentmondásos eredményei, majd a magyar jakobinus mozgalom elfojtását követő kísérletek a felvilágosult szellemű nemzeti művelődés értékeinek átmentésére: nagy vonalakban ezek a törekvések tükröződnek az egyes kötet egyes fejezeteiből. A szerző mindezekkel a kérdésekkel irodalomtörténetírásunk eddig meglehetősen elhanyagolt nézőpontjából, az irodalmi élet közvetítőinek eddig kevéssé kutatott szerepét feltárva foglalkozik.