Mit tehet a forradalmár író és a nép nyomorán enyhíteni kívánó, polgári szabadságjogokat követelő értelmiség a XIX.

század első három évtizedének Németországában? Milyen lehetőségeik és eszközeik vannak a feudalizmust, az önkényt minden módon konzerválni akaró restaurációs Európa hatalmi gépezeteivel szemben? Erről szól Kasimir Edschmid regénye, melynek központi alakja Georg Büchner, a német irodalom fiatalon meghalt klasszikusa.

Büchner forradalmár volt, a felső-hesseni államellenes szervezkedések egyik vezéralakja ; forradalmár tetteiben és műveiben egyaránt, radikális újító és lázadó elme. Műveivel, különösen legismertebb drámájával, a Danton halálá-val korát megelőzve új stílust és világszemléletet teremtett, melyet később, a XX. században az expresszionizmus teljesített be.

Edschmid a német expresszionizmus egyik jelentős képviselője, és ezért

• regényíró és regényhős ritka szerencsés találkozásának eredményeként
• jöhetett létre ez a könyv. Edschmid azonban nemcsak fordulatos, izgalmas életrajzi regényt írt, hanem szakítva ennek hagyományos módszereivel, korrajzot, írói pályaképet, kiforrott történelemszemléletű politikai tanulmányt sűrít egyszerre és egyidejűleg szokatlan formában felépített regénybe. Párbeszédek, monológok során bontakozik ki az olvasó előtt a kor arculata és a benne élők remekül megrajzolt figurái. Történelmileg hiteles szereplők és események kelnek életre a könyv lapjain hiteles szituációkban, s ezek a szituációk azért hitelesek, mert Edschmid vállalja a történelem és az élet, a lélek és a tettek bonyolultságának bemutatását. Olyan korszakot választ, amely az európai és a német történelem egyik mélypontja. Vannak pillanatok, helyzetek
• mondja az író
• , amikor minden , ami előrevivő, halálra ítéltetett. De ezek a pillanatok csak szemernyi kis részei a történelem nagy folyamatának, s a haladásért életükkel fizetők áldozata nem hiábavaló.