Volt ​három „középkáder”, akinek esélye sem volt, hogy a csúcsra jusson. A kaliforniai szenátor, Ronald Reagan túlságosan öreg volt és túlontúl konzervatív. Margaret Thatcher is túl konzervatív volt, ráadásul nő, aki még soha sem állt a brit Konzervatív Párt élén. Az pedig, hogy egy erősen antikommunista, hitbéli kérdésekben konzervatív lengyel főpap kerüljön Szent Péter trónjára, merő képtelenségnek tűnt, amikor a katolikus egyház a liberális Nyugat és a kommunizmus felé való nyitás politikája mellett kötelezte el magát.
Ronald Reagen, Margaret Thatcher és Karol Wojtyla (a későbbi II. János Pál) mégis eljutott a csúcsra, mi több, együtt elérték, hogy Közép-Kelet-Európa békésen kiléphessen a szovjet birodalomból.
John O’Sullivan, a neves újságíró, Margaret Thatcher egykori tanácsadója izgalmas portrét fest a nyolcvanas évek három legnagyobb hatású vezetőjéről, akik új irányt szabtak hazájuk, Európa és a világ történelmének. Az 1978-as pápaválasztástól a berlini fal leomlásáig követhetjük a drámai fordulatokban bővelkedő eseményeket.
A szerző, aki számos cikkében és tanulmányában elemezte a most megidézett éveket, még a korszak jó ismerőit is meglepő összefüggésekre mutat rá, legyen szó Rómáról, Londonról, Varsóról, Moszkváról, a Falkland-szigetekről vagy Reykjavikról. Jaruzelskiről, Walesáról, Brezsnyevről, Gorbacsovról, Mitterand-ról vagy akár Edward Kennedyről.