"1959. január 25-én éppen 90 napja volt annak, hogy XXIII. Jánost a pápai trónra választották. Ezen a napon, a Szent Pál Bazilikában mondott mise után, amelyre külön meghívták az akkor Rómában tartózkodó 17 bíborost, a pápa bejelentette azt a döntését, hogy a közeljövőben római szinódust és egyetemes zsinatot hív össze. A római szinódusnak az olaszországi egyház belső ügyeit kellett megtárgyalnia. Ami az egyetemes zsinatot illeti, a pápa kifejezte ama reményét, hogy ezen részt vesz majd valamennyi »elszakadt egyház« is, s megkísérlik helyreállítani az egységet...
XXIII. János bejelentése meglepetést keltett a jelenlévőkben. A pápai beszédeket tapssal, hangos helyesléssel szokták fogadni. Ezúttal a beszéd után néma csend honolt. Ezúttal a beszéd után néma csend honolt. XXIII. János kissé zavarba jött, de hamar erőt vett magán, elbúcsúzott a bíborosoktól és visszatért a Vatikánba...
Az egyetemes zsinatokat általában az egyház történetének különösen kritikus szakaszaiban hívták össze, s magukon viselték a reformtörekvések bélyegét. XXIII. János elhatározása tehát egyértelmű volt annak elismerésével, hogy az egyház válságban van, márpedig ezt korántsem mindenki volt hajlandó elismerni. Ráadásul a zsinatok általában nem is gyógyították ki az egyházat a bajokból."
Íme, egy részlet a könyvből: fontos fordulatot idéz a katolicizmus XX. századi történetéből. A szerző ezt követi nyomon a pápák személyiségének, politikájának életszerű bemutatásával a múlt század közepétől napjainkig, II. János Pálig.