A magyar művelődéstörténet szinte ismeretlen - csak utalásokból, összefüggéstelen adattöredékekből ismert - szereplője válik hús-vér alakká Holl Béla könyvében. Ferenczffy Lőrinc három Habsburg-uralkodó - II. Mátyás II. és III. Ferdinánd - magyar kancelláriájának szekretáriusa, három évtizedes szolgálata során mindig arra törekedett, hogy apró gyakorlati kompromisszumokkal, amennyire lehetséges, súrlódásmentessé tegye az abszolutizmusra törekvő udvar és a "régi szabadságukhoz" ragaszkodó rendek érintkezését. Tapintatos diplomataként még Bethlen háborúja idején is fenntartotta kapcsolatait a fejedelem főembereivel, és bár az ellenreformáció híve volt, bensőségesen érdeklődéssel beszélgetett, vitázott a reformált egyház híveivel.
Meggyőződését szolgálta irodalmi vállalkozásaival is. Mintegy harminc könyvet adott ki, néhány kötetet valószínűleg maga állított össze, sőt saját költségén vásárolt felszerelésével magyar könyvnyomtató műhelyt hozott létre Bécsben.
Hivatalához és toleranciára hajló egyéniségéhez híven kerülte a hitvitázó írások kiadását. Katolikus hitét inkább áhítatosságokra intő művek - elmélkedő és imádságoskönyvek - közreadásával fejezte ki. Ennek a humánus vallásosságnak a szellemében nyomatta ki saját betűivel irodalomtörténetileg legjelentősebb kiadványát, a főként Balassi és Rimay verseit tartalmazó Istenes énekek című gyűjteményt, valamint hivatalnoktársa - és első barokk költőnk -, Nyéki Vörös Mátyás két verses művét. Élete során több kísérletet tett, hogy megírassa a magyarok történetét a hun előidőktől II. Ferdinánd koráig. A nagy mű, amely a XVII. század katolikus rendi patriotizmusát hirdette volna, nem készült el, emlékét azonban, leveleken és töredékeken kívül egy nagyszabású rézmetszetsorozat is őrzi: a magyar királyok képmása és huszonegy csatakép.

A királyi titkár példájának és könyvkiadásbeli munkásságának krónikáját az irodalomtörténész és bibliográfus Holl Béla sokéves kutatással ezernyi adatból állította össze. Munkája eredményeképpen nemcsak egy elfeledett magyar könyvkiadót ismerhetünk meg, de életszerűbben látjuk történelmünket is: mindennapi működésükben szemlélhetjük azokat az erőket, amelyek a politika és a művészettörténet nagy vonulatait alakítják.