Ezen intermezzo után másnap megint kihallgatásra vittek. A légkör zordon volt és attól féltem, tettlegességre kerül sor. Mint békeszerető ember ezt igen szerettem volna elkerülni. Hirtelen eljutott az agyamig egy félvállról odavetett kérdés.
- Mit tud Sigmond Kornél nemi életéről?
A két harisnyán kívül semmit nem tudtam róla ezen témakörben, de nem akartam, hogy a nyomozás kátyúba jusson.
- Az, mármint a nemi élete, nagyon furcsa volt.
Napsugár öntötte el a Hatvan kihallgatóhelyiségét legott, a késő órák ellenére.
- Beszéljen! Adjon elő mindent őszintén!
- Sigmond Kornél - kezdtem - szeretett fehér, ringó húsú, molett nőket fekete vízilóbőrszíjjal korbácsolni.
- Innen kezdve részletesen! - hangzott a baráti kérés, s kihallgatóim hátradűltek.
- A korbácsolást személyesen nem láttam - (kiábrándult sóhajok) -, de egyszer, mikor Kornélt meglátogattam, a reneszánsz festészet jegyzeteit hoztam el tőle... (nem számít - intett a főelőadó keze. Látszott, azt sem bánná, ha az új magyar népi tengeralattjárók terveit kértem volna tőle franciai megbízóim részére.) Mielőtt csöngethettem volna, az ajtó kinyílt. (Kornél lakásán sose voltam, s nagyon reméltem, nem érdeklődnek a címe után.) Izgatott, sőt feldúltnak mondható hölgy rohant ki az ajtón. Fehér blúza gyűrött volt, kifejezetten tépett, és a testéből látható részen egy vörös csíkot véltem felfedezni, ami a nyakán kezdődött és keblei felé tekeredett. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy a nő nem volt molett, inkább teltkarcsú.
- Teltkarcsú tyúk - mondta a másik ávós.
Bólintottam.
- Beléptem a szobába, és nem tudtam, mit szóljak vagy csináljak, annyira megdöbbentett a látvány.
- Teljesen érthető - mondta a kihallgató.
- A szoba közepén ott állt Kornél fekete korbáccsal a kezében. A vízilóbőr fényes volt... Egy ideig zavartan vártunk. Végül is barátom rekedt hangon csak annyit mondott: "Remélem, illetve nem szeretném, ha félreértenéd a helyzetet." Mit lehet itt félreérteni? Hozzáfordultam és megkérdeztem: "Mondd, Kornél, te vered a nőidet?" "Csak jelképesen".