„Ez az utolsó könyvem, amin keresztül szándékomban áll a mi Közös Atyánk más, hozzám hasonló teremtményeivel megosztani majd minden, az ember belsô világának korábban ismeretlen, és általam véletlenül megismert misztériumát.” Gurdjieff ezeket a szavakat 1934. november 6.-án írta, és azonnal munkának látott. Az elkövetkezô néhány hónapban teljesen ennek a mûnek a kidolgozására szentelte magát.

Aztán hirtelen, 1935. április 2.-án véglegesen abbahagyta az írást. ĺgy a „Harmadik Sorozat”-ot szinte azonnal félre tette, ami azután sohasem öltötte fel saját formáját.

Õ egyébként világosan értésre hozza a Belzebub elbeszélései unokájának utolsó oldalán, hogy a Harmadik Sorozat csak azon elôre kiválasztottak számára lesz elérhetô, akik képesek megérteni „az eredeti objektív igazságokat”, amit ebben a sorozatban megvilágít.

Gurdjieff napjaink emberéhez szól, azaz valakihez, aki többé már nem tudja felismerni az igazságot azokon a formákon keresztül, amit különbözô formákban fedtek fel neki a legkorábbi idôk óta; ehhez a mélyében elégedetlen emberhez, aki elszigeteltnek, jelentéktelennek érzi magát.

De, hogyan lehet benne felébreszteni egy intelligenciát, ami képes megkülönböztetni a valódit az illuzórikustól? Gurdjieff-et követve, az igazságot csak akkor lehet megközelíteni, ha mindegyik rész, ami az emberi lényt alkotja, azaz a gondolat, az érzés és a test egyazon erôvel van érintkezésben, és azon az egyedüli módon, ami ezek mindegyikének megfelel

• ellenkezô esetben a fejlôdés elkerülhetetlenül egyoldalú lesz, és elôbb-utóbb véget ér. Ennek az elvnek hatékony megértése hiányában, minden önmagán végzett munka elhajlásra lesz ítélve. Az alapvetô feltételek rosszul lesznek megértve, és az erőfeszítések formáinak mechanikus ismétlődései jelennek meg, amelyek sohasem fogják túlhaladni a közönséges szintet.