A Hadúr kardját megszerző Levente apja kiszabadítására indul és megdöbbentő felismerésre jut: Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a táltosok részéről. A férfi nem véletlenül választotta az önkéntes száműzetést, és mindehhez nagyon sok köze van a fia oldalán lógó Attila-kardnak, amelynek senki sem ismeri biztosan az eredetét...
Apa és fiú útjai újra elvállnak egymástól. Farkas a lótolvaj kangárok segítségében bízva hosszú útra indul a Kubán folyótól északra, Levente pedig visszatér ősei földjére, hogy átvegye a hatalmat, és a magori népet felkészítse az avarok ellen indítandó háborúra. Az ellene áskálódó Ármánynak köszönhetően Leventének számtalan nehézséggel kell megküzdenie: miután az emberek számára nyilvánvaló, hogy "visszatért a holtak közül", legelőször saját nevelőapja, Zolta áll az útjába, legjobb barátai sorra ellene fordulnak, és Csillavér szerelmét is elveszíti. Segítséget csak egy titokzatos égi lovastól kap, akiről még a táltosok sem tudnak semmit... vagy csak bölcsen elhallgatják az igazságot. Mindeközben messze északon Budaken hadúr megerősíti a határ védelmét, kiváló kémhálózatuknak köszönhetően ugyanis az avarokat nem éri váratlanul a magoriak háborús készülődése.
Fonyódi Tibor az Ármány éneke című művében a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, időpont a Kr. u. VI. század, alig két emberöltővel a nyugati Hun Birodalom bukása után. A történet közvetlen folytatása a nagy siket aratott A háború művészete című regénynek.