„Az 1847-es év elején egy napon, amikor a reggelin túljutottunk, az ablakban álltam és figyeltem az utcai jövés-menést. Egyszer csak az az érzésem támadt, mintha a hátam mögött állna valaki. A feleségem volt. Éreztem, amint egy papírköteget csúsztatott a zsebembe. Olvassam el s tépjem szét, mondta, ha nem tetszik.

Azzal kiszaladt a szobából.” Ezt meséli a Portugál szonettek-ről Robert Browning, akit az angol irodalomtörténet legnagyobbjai közt tart számon. Kettőjük szerelmének emléke a világirodalomban ez a csodálatosan szép szonett-füzér.

A költőnő, akit negyvenéves koráig szobájába zárt a betegség és az apai zsarnokság, mámorosan ünnepli verseiben élete megtalált értelmét, a szerelmet, és a férfit, aki ezt a felszabadító érzést felgyújtotta benne.