A rémmesék olyasfélék, mint a népmesék. A néppel történnek, ajakán formálódnak, szállanak szájról szájra, csiszolódnak, kopnak, összetapadnak, szétválnak, viccé, anekdotává hegyesednek bizonyos példaszerű helyzetekben.
Különbözni látszanak a népmeséktől abban, hogy szociológiájuk festőibb a mitikájuknál. No persze a helyzet! Arra bizony mindenki azt mondja, hogy nem mitikus, hanem kül- és belpolitikai, gazdasági, továbbá nehéz. Mert vegyük például a sárkányokat. A magyar népmesék sárkányai nem hüllők, lovon járnak, diót ropogtatnak, nőkkel hálnak. Lehet három fejük, hét, kilenc, tizenkettő, huszonnégy. Ezzel szemben egy rémmesei sárkánynak egy feje van és tizenegy jegyű személyi száma. Nomármost, miféle szám az a tizenegy? Nemzeti? Prím? Mitikus? O. M. Álomszótára szerint: „11: az erő, ugyanakkor a küzdelem, bűnözés és vezeklés száma is.”
Helyben vagyunk.
Czakó Gábor