Amikor feleségemmel – évek során – Nápolytól Stockholmig és Amszterdamtól Leningrádig bebarangoltuk Európát, természetesen meglátogattuk az utunkba eső múzeumokat. Mint „szorgalmas tanuló” alaposan felkészültem a múzeumi látogatásokra: elolvastam a művészek életrajzát, a róluk szóló monográfiákat, az általános művészettörténeti fejtegetéseket.

Krisztina, háziasszony lévén, nem ért rá ennyit olvasni, és azt is mondta, nem arra kíváncsi mit írtak a festőről, hanem: mit festett? Mit és hogyan? És amit festett, miképpen hat őrá, előtanulmányoktól és előítélettől mentesen. A látvány érdekli, nem a művészettörténetben kialakított nézet. Különben is, majd elmondom a képeknél, amit tudni kell róluk. Aztán ő is elmondja, amit gondol.

Tetszett nekem ez a munkafelosztás. Úgy képzeltem, bemutatom Európa festészetét Krisztinának, nagy okosan elmagyarázom mindazt, amit a könyvek szerint tudni illik. Ám a beszélgetés másként alakult, és mi tagadás előképzettségem dacára sokszor én húztam a rövidebbet – pontosabban szólva: nem ő tanult tőlem, hanem én tőle.

Krisztina ugyanis vele született ízlésével és józan eszével lépten-nyomon sarokba szorított: olyan kérdéseket tett föl, amelyekre a könyvekben nem találtam feleletet, vagy ha találtam is, nem riadt vissza attól, hogy megkérdőjelezze az iskolás tételeket, sőt olykor-olykor megcáfolja azt, amit a tankönyvek szentesítettek.

Véleményének szabadságát semmiféle tekintélyelv, doktrína avagy előzetesen megformált ítélet nem korlátozta, s ez végül engem is arra kényszerített, hogy fejet hajtsak a befolyásolatlan ízlés és természetes gondolkodás érvei előtt. Ebben a kötetben azokat a beszélgetéseket foglaltam történeti sorrendbe, amelyeket a múlt század francia festőiről folytattunk Ingres-től Cézanne-ig.

Aki figyelemmel kíséri a konvenció és kételkedés e párharcát, feltétlenül jól jár: megismeri egy korszak izgalmas művészettörténeti viaskodását, az impresszionizmus születését, buktatóit, belső és külső problémáit, nehéz küzdelmét és gyors elvirágzását, az impresszionisták és társutasaik gondjait, lelkivilágát, torzsalkodásait, kései sikerüket, ennek örvendetes és káros következményeit; talán kedvet kap ahhoz is, hogy megnézze vagy újra megnézze képeiket – és végül önmaga dönti el: mi tetszik neki és miért.