Blog

Ekkor cserélj olajat motorodban

Ha olajcseréről beszélünk, legtöbbször információt csak és kizárólag az autók tekintetében találhatunk, ami nem meglepő, hiszen ez a legszélesebb körben használt jármű a világon.

Pontosan ezért gondoltuk úgy, hogy a FilterShop segítségével most inkább a motorok olajcsere szokásairól írunk, hiszen ezekről rendre kevés szó esik autós – motoros berkekben.

 

A motorkerékpár nem autó

 

 

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a motorkerékpárok esetében is alkalmazható a 15.000 km-es szabály, ám ez több szempontból sem kivitelezhető, hiszen a működés és a kenés tekintetében teljesen más bánásmódot igényel egy kétkerekű.

A legalapvetőbb különbség az üzemi fordulatszám kérdéskörében érhető tetten, hiszen a motorkerékpárok nagy része magasabb fordulatszámon működik, mint egy autó. Ráadásul az olaj nem csak a motor megfelelő működéséért felel, hanem több alkatrész, így a kuplung kenéséért is.

 

A csereperiódus

 

 

Természetesen a motorok esetében is érdemes betartani a gyártó által meghatározott csereperiódust, ami nagyjából 5.000 km-t jelent. Ez a periódus csak akkor nem javasolt, amikor a motortulajdonos egy szezonon belül nem vezeti le ezt a távolságot, így a következő szezon kezdetekor javasolt végrehajtani a műveletet, akkor is, ha csak 1-2.000 km-t tettünk meg motorunkkal.

Motoros berkekben sokan bosszankodnak e miatt és a gyártók felelősségét keresik a csereperiódus gyakoriságában, ám azt érdemes leszögezni, hogy a rendszeres, jó minőségű olajjal történő olajcsere a legegyszerűbb dolog, amit megtehetünk motorkerékpárunk élettartamának növelése érdekében.

Továbbá érdemes minden olajcsere alkalmával az olajszűrőt is cserélnünk, hiszen ezzel csak segíthetjük az állagmegőrzést.

 

A csere folyamata

 

 

Ha beszereztünk mindent a motorolaj cseréléséhez, már csak a művelet maradt a teendők sorában, amelyet könnyedén elvégezhetünk otthon.

Először egy olajleeresztő tartályt be kell helyeznünk a motor alá, ebbe foglyuk leengedni a motorban lévő olajat, majd letekerjük a régi olajszűrőt, amelyből már folyni is kezd a régi olaj. Ezután az új olajszűrő belsejét kicsit kikenjük olajjal és feltekerjük a helyére.

Ezt követően az olajleeresztő csavar kitekerésével lassan kiengedjük az összes olajat és kicseréljük az csavar tömítését. Miután az összes olaj kifolyt a motorból visszatekerjük a leeresztő csavart és megkezdjük az új olaj visszatöltését.

Fontos, hogy a motorkerékpárunknak megfelelő mennyiségű és minőségű olajat töltsük vissza, így elkerülhetjük az esetleges problémákat, meghibásodásokat. Ezt rendszerint az olajbeöntő nyílás kupakján feltüntetik nekünk. Ha ezzel megvagyunk, indítsuk be a motort és hagyjuk, hogy járatás közben az új olaj eljusson mindenhová, majd a leállítás után ellenőrizzük az olajszintet és ha szükséges töltsünk utána.

Így a művelet végére értünk, amelyet, ha az előírtak szerint megteszünk, sok tájat meghódíthatunk még kedvenc kétkerekű járművünkkel.

 

A FilterShop webáruházában mindent megtalálsz, ami az olajcseréhez szükséges és szakértők segítségét kérheted legyen szó motorról, autóról vagy kenőanyagról.

Ha pedig olvasnál még hasonló cikkeket, kattints az OP Story oldalára és fedezd fel a Világ érdekességeit.

 



Az onlinePénztárca létrehozása és használata egyaránt díj és költségmentes, tehát teljesen INGYENES.

A törvényi előírásokat betartva, pénztárcád tartalmát 500 Forintos engedmény kuponok engedmény kupon formájában tartjuk nyilván, így ha például 10.000 Forint van onlinePénztárcádban az 20 db 500 forintos engedmény kupont jelent. Ugyan ezen okból vásárlásnál az onlinePénztárcádból költött összeget (az 500 Forintos engedmény kuponokat) utólagos engedményként jelenítjük meg a számlán. A felhasználás feltételeit ÁSZF leírásunkban lehet megtekinteni.