A legfinomabb fűszerkeverékek

A gyorsaság az egyik legfontosabb tényezője a modern konyhaművészetnek, ami rendre tetten érhető az otthoni főzés során is. Szeretjük a percek alatt összedobott ételeket, amik összeállításához nem kell gondolkodnunk, csak összedobáljuk az összetevőket és voila, kész a tökéletes házi koszt.

Természetesen az elkészítés sebessége mellett az ízélmény is abszolút meghatározó kell, hogy legyen, hiszen e nélkül semmit sem ér a konyhában töltött idő. Pontosan ez volt az oka, hogy segítségül hívtuk a Fűszeráruház csapatát és összeszedtük nektek a legszuperebb fűszerkeverékeket, amik olyan ízélményt nyújtanak, amire szívesen fogsz visszaemlékezni.

 

 

 

Provance fűszerkeverék

Ezek az ízek egyenesen Dél-Franciaország lankás lejtőiről származnak, a bor és a mámor szülőföldjéről, ahol ahány ház, annyi féle verziója létezik a címben említett ízesítőnek. Főként zöldfűszereket tartalmaz, mint a kakukkfű, a petrezselyem, a tárkony, a majoranna, a rozmaring és a bazsalikom, de amitől igazán izgalmas lesz az ízélmény az a csipetnyi szurokfű és levendula.

Leginkább szárnyasokhoz és sertéshúsból készült ételeknek áll jó, de előszeretettel alkalmazzák raguk, saláták és dresszingek ízesítésére. Ha szereted a zöldes ízeket és vágysz egy kis kulináris kikapcsolódásra feltétlenül próbáld ki a provance fűszerkeveréket.

 

 

Örmény fűszerkeverék

A Közel-Kelet kulináris szempontból egyik legizgalmasabbnak nevezhető országa Örményország, ahol évezredes hagyománya van szabad tűzön sütött húsételeknek. Ebből kifolyólag sejthető, hogy tudnak egy s mást az autentikus ízekről és tökéletes harmóniákról.

Az általuk legkedveltebb fűszerkeverék határozott és intenzív ízélményt tár elénk, főként a karakteres paprikának és currynek köszönhetően, ám nem szabad megfeledkezni a kisérőfűszerekről, mint a tengeri só és a fokhagyma. Ennek a tökéletes keveréknek köszönhetően lesz sertés-, bárány- és kecskehúsunk ízzel teli és kellő mértékben fűszeres. Ajánljuk az említett húsok örmény fűszerkeverékkel való bedörzsölését és pihentetését a grill party előtt!

 

 

Barbecue fűszerkeverék

Ki ne szeretné a hagyományos amerikai barbecue életérzést: sör, borda és oldalas no meg amerikai sportok minden mennyiségben. Nyilván a tökéletes kerti sütögetés nem csak a kiváló hentesárun múlik, hanem a lebilincselő ízeken is. Ezzel tökéletesen tisztában vannak az USA-ban, így a barbecue egyfajta népünnepély szerepét tölti be a lakosság köreiben.

Az említett keverék több ezer féle verzióban létezik, ami főként a az ország társadalmi összetételének köszönhető, hiszen a Jamaicai, Hondurasi, Spanyol, Mexikói, Angol, Indiai és Arab származású lakosok mind hozzátették szülőföldjük egy apró szeletét, így kialakítva a teljesen egyedi és autentikus barbecue ízvilágokat. Ám ettől függetlenül a legtöbb keverékben rendre helyet kap a só, a kömény, a paprika és a fokhagyma kiegészülve a nációk sajátos ízvilágável. A barbecue fűszerkeveréket célszerű valamilyen zsiradék hozzáadásával pácként alkalmazni főként szárnyasok, marha és sertéshúsok ízesítése esetén.

 

 

Csodagrill fűszerkeverék

Végül, de nem utolsó sorban egy olyan klasszikust említünk, amely szinte minden földrészen megjelenik valamilyen formában, hiszen a grillfűszerek talán a legősibb fűszerkeverékek közé tartoznak.

A különböző fűszerek együtt alkalmazásával olyan ízkombinációkat hozhatunk létre, amelyek kiemelik a húsok, zöldségek vagy halak természetes ízeit és segítségükkel tökéletes ízharmóniára tehetünk szert. Nem véletlen, hogy a világ legsikeresebb éttermei rendre újabb és újabb grill keverékeket hoznak létre a látogatok lenyűgözésére. A fűszerház csodagrill fűszerkeveréke tengeri sót, borsot, hagymát, paprikát, petrezselymet, bazsalikomot, rozmaringot, kakukkfüvet, majorannát, zellert, koriandert, szegfűborsot és zsályát is tartalmaz.

 

Próbáld ki te is kedvenc fűszerkeverékeinket és böngéssz az OP Story érdekes cikkei között!

Az onlinePénztárca létrehozása és használata egyaránt díj és költségmentes, tehát teljesen INGYENES.

A törvényi előírásokat betartva, pénztárcád tartalmát 500 Forintos engedmény kuponok engedmény kupon formájában tartjuk nyilván, így ha például 10.000 Forint van onlinePénztárcádban az 20 db 500 forintos engedmény kupont jelent. Ugyan ezen okból vásárlásnál az onlinePénztárcádból költött összeget (az 500 Forintos engedmény kuponokat) utólagos engedményként jelenítjük meg a számlán. A felhasználás feltételeit ÁSZF leírásunkban lehet megtekinteni.

Nyerj Te is
az onlineTombolával!
Vegyél részt TE is INGYENES játékunkban!
Hamarosan jönnek az új nyeremények!
Tombolázok
Bezár
villamajanlatok-widget Villámajánlatok villamajanlatok-widget
Szuper spórolás
LIMITÁLT IDEIG
Megnézem