Menü
Villámajánlatok Információ
op-piggy-bank
Spórolás számláló
Villámajánlatok Információ
Kérdésed van? Segítünk!
ugyfelszolgalat@onlinepenztarca.hu
Menü
Ez a termék jelenleg nem elérhető
termek-kep
Rumini - angol nyelven
Berg Judit elmondja, hogyan jött az új kiadás ötlete: ?Amikor egy nyaralás során, az akkor még óvodás nagylányomnak, Lilunak kitaláltam Ruminit, nem sejtettem, hogy a világjáró hajósinas életem egyik legfontosabb szereplője lesz. Lilu egeres mesére vágyott, én pedig izgalmasra. Rumini és társai a lányom kedvéért lettek tehát egerek, de pont úgy viselkednek, mint az emberek: néha aggódnak, máskor bátrak vagy éppen nem merik bevallani az igazat, de bármit megtennének a barátaikért. Mostanra Rumini igazi nagyfiúvá vált, és egy hatalmas világ bomlott ki körülötte, számtalan kalanddal, baráttal és ellenséggel. Az első részt, a kalandok kezdetét most vadonatúj, a külföldi kiadásokhoz készült rajzokkal is megmutatjuk ? Nagy Zoltán izgalmas, ?rajzfilmbe illő rajzai egész másképp mutatják be azt a világot, amelyet már több mint tíz éve ismerünk.? A Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval. Az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő egyik veszélyből a másikba sodródik... Ezt a könyvet 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk. Berg Judit elmondja, hogyan jött az új kiadás ötlete: ?Amikor egy nyaralás során, az akkor még óvodás nagylányomnak, Lilunak kitaláltam Ruminit, nem sejtettem, hogy a világjáró hajósinas életem egyik legfontosabb szereplője lesz. Lilu egeres mesére vágyott, én pedig izgalmasra. Rumini és társai a lányom kedvéért lettek tehát egerek, de pont úgy viselkednek, mint az emberek: néha aggódnak, máskor bátrak vagy éppen nem merik bevallani az igazat, de bármit megtennének a barátaikért. Mostanra Rumini igazi nagyfiúvá vált, és egy hatalmas világ bomlott ki körülötte, számtalan kalanddal, baráttal és ellenséggel. Az első részt, a kalandok kezdetét most vadonatúj, a külföldi kiadásokhoz készült rajzokkal is megmutatjuk ? Nagy Zoltán izgalmas, ?rajzfilmbe illő rajzai egész másképp mutatják be azt a világot, amelyet már több mint tíz éve ismerünk.? A Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval. Az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő egyik veszélyből a másikba sodródik... Ezt a könyvet 6-12 éves gyerekek számára ajánljuk.
Mutass többet

Megnézem a webáruház elérhető termékeit
Ez a termék jelenleg nem elérhető.
Termékek Neked
Háztartási gépek
Műköröm
Kert, Barkács
A magyar vásárlók eddig megspóroltak
969.949.000 Ft-ot
onlinePénztárcájukkal több mint 600 korrekt magyar webáruházban.
Létrehozom új onlinePénztárcám ajándék 1.000 Ft-al!
Nyerj Te is
az onlineTombolával!
Vegyél részt TE is INGYENES játékunkban!
Hamarosan jönnek az új nyeremények!
Tombolázok
Bezár
villamajanlatok-widget Villámajánlatok villamajanlatok-widget
Szuper spórolás
LIMITÁLT IDEIG
Megnézem