Előszó
1956 óta felnőtt Magyarországon egy új nemzedék, amely már nem ismeri apái félelmét, megveti a hazugságot, a képmutatást, nincsenek előítéletei és szenvedélyesen keresi az igazságot. Ez a generáció immár folyamatosan és rendszeresen megfogalmazza véleményét, kialakítva magatartásának a legalitáson belüli és azon kívüli formáit: az "aktív rezisztenciát".
A "hallgatólagos kiegyezés" a hatalom és az értelmiség egyes csoportjai között a 70-es években fokozatosan megszűnt. Ebben a "kiegyezésben", melyet a rendszer a 60-as évek kezdetén kötött az együttműködésre hajlamos értelmiséggel, - miután legjobbjait börtönbe záratta, kivégeztette, vagy emigrációba kényszerítette -, az új nemzedék nem vett részt. Ezért kutatta fel azokat az elődöket és kortársakat, akik példát mutattak a szabadság-eszményekhez kötődő hűségről, akik csalódtak a gazdasági reform-próbálkozások és szociális ígérgetések között ingadozó politikában. Ez a nemzedék a prágai tavasz eltiprásának tanulságából, az elnémíthatatlan lengyel ellenállási mozgalmak üzenetéből azt a következtetést vonta le, hogy a történelmet, elsősorban a közelmúlt históriáját meg kell ismernie.