Györffy ​István fiatal gimnazista kora óta szenvedélyesen utazta-járta be Magyarország tájait. Ez a barangolás akkor öltött céltudatos formát, amikor a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának a gyakornoka lett (1906). Az osztály legjelentősebb egyénisége Bátky Zsigmond volt, akinek 1906-ban jelent meg Útmutató néprajzi múzeumok szervezésésre című alapvető kézikönyve.

Bátky munkatársaival felmérve a múzeum anyagát és hiányait, célul tűzte a terra incogniták, a néprajzi szempontból ismeretlen vidékek felkutatását, néprajzi anyagának fényképezését és begyűjtését. Ebben a hézagpótló munkában vállalt oroszlánrészt Györffy István. 1910 kora őszén az Ipoly vidék és Hont megye néprajzi anyagát gyűjtötte be egy kiállítás számára.

Már Ipolyságról szeptember 9-én menyasszonyának írt lapján jelzi: „október 6. után… vagy két hónapig Bihar megyében fogok gyűjteni”. A célt, a Fekete-Körös völgyében etnikai elzártságban élő magyarság felkutatását ezúttal még csak futólagosan sikerült megvalósítania. E kutatás hozta Györffyt közelebbi kapcsolatba Viski Károllyal, aki Nagyszalontán volt gimnáziumi tanár.

Györffy egykori kolozsvári egyetemi hallgató „komájától”, Viski Jenőtől értesült, hogy Károly Szalontán tanít, s levelezni kezdett vele. 1910